Az Alapítvány Kuratóriumának elnökeként köszöntöm oldalunkon!
Alapítványunk 2009-ben jött létre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében egészségügyi közfeladatot területi ellátási kötelezettséggel végző járó és fekvőbeteg ellátást biztosító, közfinanszírozott szervezetek támogatására (NEM közalapítványi formában működünk).
Az általunk elsősorban támogatott intézmények a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden SZSZBMK) telephelyei.
Közülük a legfontosabbak, melyek korábban külön kórházakként működtek:
• Jósa András Oktatókórház – Nyíregyháza
• Sántha Kálmán Szakkórház – Nagykálló
• Mátészalkai Kórház
• Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő
• Vásárosnaményi Kórház
A fenti telephelyeken összesen több, mint 3.000 ágyon évente 120.000 fekvőbeteget és 3,3 millió járóbeteget látnak el. A kórházak alkalmazottainak száma több mint 5.100 fő.
Az Alapító Okiratunkban meghatározott célunk ezen intézmények tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztése, illetve az egészségügyi ellátás színvonalának emelése, az ellátottak egészségének megőrzése, a rehabilitáció és a prevenció.
Ezen célok érdekében
• pénzbeli és természetbeni adományokat gyűjtünk
• eszköz beszerzéseket végzünk,
• szakmai képzések szervezését illetve azokon való részvételt támogatunk,
• szűréseket végzünk a kórházak által ellátott terület lakosainak körében
• egészségnevelő, preventív célzatú rendezvényeket szervezünk, illetve ilyeneken veszünk részt lakossági ismeretterjesztés céljával.
Támogatjuk továbbá ezen intézmények dolgozói számára szervezett kulturális rendezvényeket is.
2016-ban hirdettünk meg a felhalmozódott általános célokra használható forrásunkból egy eszközbeszerzési pályázatot, melynek keretében 56 M Ft értékű eszközhöz juttattuk a tagintézményeket.
A beérkezett 220 M Ft értékű pályázatból az előre meghirdetett szempontok alapján választotta ki a Kuratórium és a Felügyelő Bizottság közösen a támogatásra ítélt eszközöket. Emellett rendszeresen támogatjuk a térségünkben zajló, Szív világnapja alkalmából szervezett lakossági programokat, a kórház dolgozói részére szervezett kulturális és szakmai programokat: Családi Nap, Kórházi Bál, Semmelweis-napi, Ápolók napi ünnepségek, átadó ünnepségek, szakmai rendezvények, konferenciák lebonyolítása, kül- és belföldi konferenciákon való részvétel támogatása.
Alapítványunk szívesen fogadja a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását is, melyet előre is köszönünk!
Bízom benne, hogy tevékenységünk elnyerte tetszését, és kérem, forduljon hozzánk bizalommal, ha támogatást kér, vagy ha támogatni kívánja működésünket.
Dr. Francz Monika
A Kuratórium elnöke